Büntetőeljárási jog | Digitális Tankönyvtár

A mítosz, mint a világkép első formája

Nem egyszerűen az egyes nemzetek irodalmainak összességét. Azoknak a története elolvasható külön-külön. Nem szándékom lajstromba írni őket. A világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés. Mikor Goethe először észrevette, és nevet adott neki, már réges-régen létezett: mert sokkal régibb, mint a nemzeti irodalmak. Csakhogy akkor még nem hívták "világirodalomnak", hanem jelző nélkül, pusztán csak "irodalomnak".

Jelző inkább az egyes mint a világkép első formája külön literatúráit illette. A világirodalom nem ezekből állt össze nagyobb egységgé. Ellenkezőleg: az egyes nemzeti irodalmak különültek el a világirodalmon belül, mint állam az államban, külön nyelveik védbástyái mögött, mindjobban önálló életet kezdve.

a mítosz, mint a világkép első formája

Kivált, amint az ébredő nemzeti eszme mint a világkép első formája erősítette önállósodásuk tudatát és büszkeségét. Persze ez nem mint a világkép első formája jelenti, hogy minden kapcsolatot a világirodalommal megszakítottak volna. Nemcsak saját nemzeti talajukból táplálkoztak, hanem világirodalmi áramlatokból is. Hisz a fának sem elég a föld nedveiből szívott erő: szüksége van az esőre is, melyet az ég szelei hoznak.

Mitikus világkép[ szerkesztés ] Gízai piramisok A mitikus világkép alapjai egy társadalom mítoszainak összessége, azaz a mitológia. Az emberek a folyammenti civilizációk időszakában főként szimbólumokbanvagyis képekben gondolkodtak, ezt tulajdonképpen a fogalmi gondolkodás elődjének is tekinthetjük. Ennek legfőbb bizonyítéka [ forrás? Ez a korszak a a mítosz filozófia megjelenéséig tart, de fontos megjegyezni, hogy ez az egyes népeknél más-más időpontban jelent meg. A mítosz és vallás mint társadalmi jelenség, az ókorban nem volt szétválasztható, hiszen a mítoszok állandó és legfontosabb szereplői istenek voltak.

Ezek az esők végigvonulnak Európán, mindenütt üdítve és termékenyítve. Viszont a nemzeti irodalmak is táplálják a világirodalmat. Egy-egy sejtjükkel újra és újra belekapcsolódnak a nagy vérkeringésbe.

A legkisebb, legistenhátamögöttibb nép is szülhet olykor egy-egy "világirodalmi nagyságot". S aztán a "világirodalom" a nemzeti irodalmak közegén át nyilatkozik. Bennük válik láthatóvá, mint a szél a hullámzó erdőkben.

A felkértek közül kilencen válaszoltak.

Erdő nem egy van: de egy a szél. Ez nem volt mindég így. A világirodalomnak hosszú évszázadokon át külön közege volt, külön nyelve, a latin.

A tudásátadás történelmi formái és az iskola

Ezen futott a főáram, az egyes nemzeti nyelvek irodalmai sokáig csak szerény, föld alatti életet éltek. A latin pedig csak jogutódja gazdagabb nénjének, a görögnek, mely hatalmas, régi korszakok folyamán szintén az irodalmi világnyelv szerepét töltötte be. Így született ez a mi modern, soknyelvű "világirodalmunk": egy egynyelvű irodalomból, egy halott nyelv irodalmából. A latin meghalt, de a gazdag örökséget, már életében s gyengülése idején, fokozatosan átvették s továbbgazdagították leánynyelvei, akikhez néhány unokatestvér is csatlakozott.

Sőt később egy-egy nem rokon is, mint a a mítosz.

Teremtésmítoszok és evolúcióelmélet -- Válaszok egy körkérdésre (Szerkesztette: Both Mária)

Aki a világirodalom történetét írja: az ennek az örökségnek leltárát és számadásait veszi fel. A közöset keresi a sokfélében, az egységes szellemi folyamot nemzetileg széttagolt világunkban.

Publicisztika A Mazsola és Tádé történeteiben Manócska képviseli a felnőttvilág normáit, melyek minden esetben egyértelműek és világosak, megszegésük pedig következetesen ugyanazt a szankciót vonja maga után.

Az egységes és egyetlen Irodalmat idézi, mint egy nagy élő szellemet, amely megszületett valaha Görögországban, s a mítosz továbbélve és a mítosz a kereszténység világlelkében mint a világkép első formája nem halt meg akkor sem, mikor ez a lélek nemzetek szerint széthasadozni kezdett. Árama átüt nemzetről nemzetre, hol itt, hol ott ragyog föl s lüktet tovább, s maig sem vesztette el egészen erejét s egységes lendületét.

Meg kell azonban mondani, hogy napjainkban némileg gyengülni látszik, s elfúlni az egyes irodalmak fölszabadult burjánzása alatt. A világirodalom történetírója mindenesetre szemben találja magát a modern irodalmak szellemével, melyek egyre inkább csak arra büszkék, amiben a közös áramtól különbözni, attól elszakadni tudnak.

A világirodalomnak, mint egy hagyományos egységnek, képét megrajzolni egyáltalán nem modern feladat. Aki ma erre vállalkozik, tisztában kell lennie azzal, hogy törekvése konzervatív, sőt reakciós.

Az európai hagyomány ereje egyre csökken, a nemzetek szellemi téren is ellenségek módján akarnak farkasszemet nézni, irodalmi kultúránk a fölbomlás tüneteit mutatja. Világirodalom-történetet írni sohasem volt korszerűtlenebb. És sohasem volt mint a világkép első formája. Más szóval nem úgy fog "világirodalom-történetet" írni, ahogyan ma szokás.

A tudománynak is divatjai vannak; de ő nem megy a divat után. Már az anyagát is másképp határolja körül. Hisz "világirodalom" az ő szemében lényegileg európai irodalmat jelent: azt az egységes irodalmi áramot, mely Homérosz óta máig átlüktet európai kultúránkon.

Idegen, barbár és egzotikus irodalmak csak annyiban érdeklik, amennyiben ezt az áramot gazdagították, erősítették, vagy olykor némileg kitérítették útjából.

Ezek kívül esnek a "világirodalmon". Faji vagy törzsi irodalmak; mind egy-egy zárt társadalom és kultúra kincse, mely nem tud és nem is akar az egész világé lenni. Az európai, keresztény kultúra az egész világé.

Jelenlegi hely

Legalább így van az ortokeratológia hatékonysága progresszív myopia esetén. Minden léleknek kitárja kapuját, mint az Egyház. Mindez persze ma avult közhelynek hat. Az európai irodalom kezdi elveszíteni egységének és egyetemességének érzését. A modern irodalomszemlélet nagyon is hajlandó minden kultúrában csak faji vagy törzsi kifejezést látni.

Naivságnak vélné, a sajátunkat jelentősebbre becsülni, mint az idegent.

A tudásátadás történelmi formái és az iskola | Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Sőt kultúrcsömöre s fogyatékossági érzése bizonyos nosztalgiával néz a távolira, a barbárra. Ezeket egy sorba helyezi a magáéval. Egzotikus költők listáival, akiknek az európai olvasó többnyire még nevét sem hallotta, s műveiket még az irodalomtörténet írója is csak másodkézből ismerheti.

Nekem csöpp kedvem sincs olyasmiről írni, amit nem ismerek közvetlen átélésből, s ami nem érdekel, vagy legfeljebb valami néprajzi vagy történeti kíváncsiságból érdekel. Az igazi világirodalom nem is lehet ilyen. Annak mint a világkép első formája érdekelnie kell teljes egészében. Oly egész az, amihez mindenestől közünk van, mert a saját kultúránk, a saját irodalmi életünk is hozzátartozik, és nélküle meg sem érthető.

Ez nem pontosan és terület szerint Európa irodalma.

A középkor - Világirodalom

Nem is Európában született. Ki is árad, idegen világrészekbe, s ott tovább sarjadzik. A homéroszi költészet ázsiai eredetű. Viszont az amerikai irodalom teljességgel az európainak sarja és folytatója. Vagy például Ausztrália költője, Gordon, nem képzelhető az angol Swinburne és Browning nélkül. Az az irodalmi áram, mely a "világirodalom" fogalmának megfelel, nem is lehet kötve egyetlen világrészhez. És mégis joggal nevezhetem "európai" irodalomnak. Amit európai szellemként ismerek, az ennek az irodalomnak szelleme.

MÍTOSZ ÉS EREDETMAGYARÁZÓ MONDA

Az európai irodalom nem Európában született; de az európai kultúra ebből az irodalomból a mítosz. Ez a kultúra - ellentétben a keleti és egzotikus kultúrákkal - az egyéniség hatalmán alapul. Nagy teljesítményei egyének mint a világkép első formája, akik gyakran idő és tér távolságain át egymásra hatva és egymást erősítve lázadtak a közszellem ellen.

mi a látásélesség?

Lázadásuk a közszellemet szemészeti od kiemelte önmagából; s így lett az európai kultúra haladó és változó folyamat, melynek valóságos élettörténete van, belső dráma, lelki válságokkal. A keleti egzotikus kultúrák ellenben statikus, konzervatív szelleműek. Emlékeik kollektív, gyakran névtelen alkotások, s nagy alakjaik nem a lázadók, hanem a megtestesítők és csontritkulás látás. Amit képviselnek, az egy zárt kollektivitás külön lelke.

Minden látszat ellenére: az egyéni elv összeköti az emberiséget, a kollektív szellem szétválasztja. Az ember egyén. S a világirodalom az embernek a mítosz embernek irodalma. Ez az elgondolás ismét mint a világkép első formája állítja az igazi világirodalom történetíróját a mai tudományos divattal. A modern irodalomelmélet az irodalomban is szociális jelenséget lát.

A közösség élete érdekli, amelynek egyik életműködése éppen az irodalom. A korszerű tekintet előtt egyre kevésbé látszanak fontosaknak a nagy egyéniségek, a kimagasló alkotások. Fontosabb az átlagíró, aki engedelmesebben fejezi ki a közösség átlaglelkét; fontosabb maga ez a közösség; fontosabb néha a publikum, mint az író, s az irodalmi élet, mint az távollátó szem képzés. A nemzeti irodalmak történetében bizonnyal menthető ez a látásmód is.

Európa nemzeti irodalmai kétféle szerepet töltenek be.

Tartalomjegyzék

Egyrészt a világirodalom haladó és változó folyamatába kapcsolódnak. Másrészt egy-egy nemzeti kollektivitás külön lelkét képviselik és őrzik.

Legenda Vadászok S01E06

Olykor e két irányzat küzdelme a mítosz ki történetük gerincét; mint a magyarnál. Aki egy nemzeti irodalom történetét írja, annak fontosabb lehet a nemzet, mint az irodalom. A világirodalom történetírójának azonban csak az irodalom a fontos. Ő túlszállt a nemzeteken.

Nem a "közösség lelkét" keresi az irodalomban. Azt keresi, ami minden közösség számára jelent valamit. Aminek értéke független helyétől. Valami abszolútat tár e relativista hajlamú kor elé: a szellem közös valutáját. Az átlagirodalom nem érdekli: az időhöz s helyhez tapad. A nagy egyéniségek érdeklik, akik a mítosz egymásnak, korokon és országokon át.

A "világirodalom" arisztokrátikus fogalom: értékbeli kiválasztást jelent. Az igazi világirodalomhoz csak a legnagyobbak tartoznak. S az igazi világirodalom-történet ezeknek története. A nagyoké, akik folytatják egymást századról századra, s kezet nyújtanak egymásnak a népek feje fölött. De maga az irodalom is az. Ki fogja ezt a fogalmat valaha pontosan meghatározni?

a mítosz, mint a világkép első formája vásároljon látványteszt-táblát

Egy bizonyos: irodalom nem mindaz, amit valaha leírtak. Még csak nem is minden, amit egyéb, praktikus cél nélkül, tisztán az olvasás gyönyörére, írtak. Sőt napról napra jobban érezzük, hogy egészen különválik az irodalomtól mindaz, aminek pusztán szórakoztatás a célja. Mintha ez is csak egy praktikus cél volna; s az irodalomnak semmi köze ilyen mint a világkép első formája célokhoz. Céltalan hát? Nem okvetlen.

Oktatás, szórakoztatás, tendencia, mind nagyon jól megfér az irodalommal; csakhogy nem szükséges és nem elégséges. Az igazi cél talán a kifejezés: az írói oeuvre embert fejez ki, emberi attitűdöt a világgal szemben, vagy a világnak emberen átszűrt képét Vagy talán nem is a kifejezés, csak a szépség? Mint a zenész hangokból, a festő színekből: a költő szépet akar alkotni szavakból. De a szavak sem csak üres szavak. A szavak mögött asszociációk vannak, az asszociációkban élmények, az élményekben élet.

Az író olyan művész, aki a saját életének anyagából dolgozik. A szépség mint a világkép első formája az anyagnak a gazdagságától is függ: szépség és kifejezés szinte egyet a mítosz. Ezért is arisztokrátikus fogalom az irodalomé.