Mi a filozófia?

Filozófia mint világkép

A korszak tudományos, filozófiai és társadalmi mozgalmai révén kibontakozó program szerint az ember a természet ura lehet.

filozófia mint világkép

E program működése — sikerei és kudarcai — következményeként fejlődik ki a modern polgári társadalom, a "modernitás" világa. A kor világfelfogásának ez a kétfajta kifejeződése lényegében ugyanazokat a tapasztalatokat, elveket, eszméket, értékeket tartalmazza, csak — eltérő természetüknek megfelelően — kissé más elrendezésben.

5. A reneszánsz filozófiája

Tekintsük át röviden a világnézet és világkép fogalmainak különbségeit! Ahogyan e jegyzet bevezetőjében is utaltunk rá, a világnézet általánosabb fogalom, s világképnek a világnézetek sajátos változatát nevezhetjük. A világnézetek a tevékeny ember tapasztalatainak a világra, az emberre és az ember-világ viszonyra vonatkozó — érzéki, érzelmi, értelmi és akarati elemeket egyaránt tartalmazó homályos látás egy számítógépről rendezett összességét hordozzák.

Az összes tapasztalat persze többféle módon állítható össze a világnézetekre jellemző teljes rendszerré; tipikus változatait kiépíthetjük akár az ember, akár a tevékeny ember számára adott világakár valamilyen emberi tevékenység köré is.

Ilyenformán világnézeti rendszerek három különböző változatát hozhatjuk létre. Az így filozófia mint világkép világnézetek második típusát — amelyben tehát az ember tevékenységének tárgyaként felfogott világra vonatkoztatva értékeljük minden tapasztalatunkat — nevezhetjük filozófia mint világkép.

A világra való vonatkoztatás itt azt jelenti, hogy tapasztalatainkat összehasonlítva és egymáshoz mérve lehetőség szerint megszabadítjuk saját emberi értékrendünk befolyásától, és csakis egymáshoz való viszonyukra figyelve alakítjuk ki segítségükkel a világ képét. Világképek létrehozásától azt reméljük, hogy mindennél világosabban tájékoztatnak az embertől független valóságról.

Mindezek a változatok előfordulnak a tudományos igénnyel létrehozott világnézet, a filozófia esetében is. Ekkor egy elfogadott világképet a hasonló értékekre épülő filozófia lételméleti ontológiai kijelentéseivel filozófia mint világkép kapcsolatba hozni. Olyan kérdésekről van szó, mint például, hogy mi létezik, mi nem; minden egyféleképpen létezik-e, vagy vannak különbségek; van-e a létnek szerkezete, valamiféle filozófia mint világkép, stb.

Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy egy világkép jó jellemzését adja egy adott filozófiai rendszer ontológiai oldala, illetve, hogy lételméleti álláspontok egy teljes rendszere egyértelműen meghatároz egy sajátos világképet. Esetünkben tehát beszélhetünk a felvilágosodás korát jellemző világnézetekről s ezek egyikeként azonosíthatjuk a korszakra jellemző világképet, a mechanisztikus világképet.

Ha a mechanisztikus világképet jellemezni akarjuk, figyelembe vehetjük a korszak mindennapi gondolkodását, vallásos elgondolásait, a korabeli művészetek törekvéseit, a politikai mozgalmak ideológiáit éppúgy, mint a tudósokat, a teológusokat, vagy a mesterembereket foglalkoztató problémák általánosítható vonásait — persze különféle súllyal mindegyiket.

A továbbiakban valami ilyesfélével fogunk próbálkozni. Ugyanakkor filozófiatörténeti tanulmányaink során találkozhattunk már a felvilágosodás filozófiájával és annak ismeretelméleti, ontológiai vagy konkrét kérdéseket pl. A fentiek alapján nyilván az várható, hogy a mechanisztikus világkép kifejeződik a felvilágosodás filozófusainak ontológiai elgondolásaiban is.

Mi a filozófia? | globalbringa.hu

Ilyen idézetekkel magunk is szolgálni fogunk, de filozófia mint világkép választékot találhat minden érdeklődő a korszak filozófusainak műveiben, vagy a korral foglalkozó filozófiatörténeti írások bármelyikében. A mechanisztikus világkép kiteljesedése Azok a tapasztalatok, eszmék és elgondolások, amelyekből a mechanisztikus világkép előállt, évszázadok alatt gyűltek össze, de csak a XVII.

Ekkor már világossá vált, hogy az új világrend miféle értékeken alapulhat, s tudósok és filozófusok láttak neki, hogy felépítsék változatait. Az így kibontakozó új rend — a polgári értékrend alapvető értékként deklarálta az egyes állampolgárok személyesfüggetlenségét és szabadságát. E szerint az önmaga lábán álló polgár alapvetően nem lehet ráutalva sem polgártársaira, sem azok valamiféle közösségére — léte független ezektől; a függetlenséget meghatározó viszonyok és jogok mindenkinek elidegeníthetetlen javai, természet adta módon érvényesülnek.

Működtetésüket legfeljebb az egyéni belátás korlátozhatja — ez figyelhető meg például akkor, amikor független egyének társadalmi szerződésben rögzítik jogaik részleges és időleges átruházását más emberekre, intézményekre vagy hivatalokra.

A függetlenségre épülő individuális szabadság kivonja az egyént mindenféle általános hatalom isteni, egyházi, világi, társadalmi uralma alól s saját világának sorsát filozófia mint világkép kezébe adva, felszabadítja.

Világkép – emberkép – pedagogikum

Mindezeknek az értelme és természetes következménye egyrészt az, hogy a polgári individuum, a modern egyéniség, az egyedi személyiség tömeges méretű kialakulása lehetővé válik és a polgárosodás folyamata elindulhat. Másrészt lényeges az is, hogy a modern individuum saját létezését csak úgy látja biztosítottnak, ha létfeltételeit a lehető legnagyobb mértékben maga ellenőrzi. Csak akkor érzi magát biztonságban, ha saját világa fölötti uralma korláttalan.

filozófia mint világkép olvassa el a finomnyomást

Ennek a célnak alárendel szinte mindent: hitet, tudást, erőt és érzékeket egyaránt. Ez a szándék annyira erős, hogy a korszak emberei előszeretettel alakítanak ki olyan világképeket, amelyek uralható világot írnak le, olyan világfelfogást, amelyben az individuumnak saját világa van, s saját világának korlátlan ura lehet, akár egy istenség. A feudális társadalom hierarchikus hatalmi gépezetének lerombolása úgy megy végbe, hogy a hierarchikus hatalmi viszony szétosztódik a polgárok között, s ezáltal szinte végtelenül megsokszorozódik — minden egyes polgár saját világának hűbérura és filozófia mint világkép lehet — s ezzel a feudális hatalom kiváltságos jellege szűnik meg, de megmarad a világhoz való hatalmi jellegű viszonyulás.

Napjainkban divatossá vált az elméleti fizika egyes eredményeit metafizikai megvilágításokba helyezni és ezekből pusztán spekulatív úton, erőteljesen filozófiai célzattal messzemenő következtetéseket levonni. Fordított helyzetek is előálltak. Filozófia mint világkép teológusok a modern fizika egyes eredményeit teljesen félreértve, abból hibás következtetéseket vontak le. A fentiek jól tanúsítják, hogy mindkét oldal érveit, véleményét figyelembe kell venni egy esetleges összehasonlítás során a félreértések elkerülése végett, de szigorúan ügyelve arra, hogy mind a fizikát, mind a filozófiát saját mérlegén mérjük! Először a fogalmak tisztázását végezzük el, majd történeti áttekintést adunk két tudományág viszonyáról melynek során egynémely vitás kérdést bővebben kifejtünkvégül aktuális kérdéseken keresztül megfogalmazunk egy lehetséges választ, lehetőséget a kapcsolatra.

A hatalmat persze már nem az állampolgár felett gyakorolják, hanem éppenséggel a polgár gyakorolja minden felett, mit saját világába fogad. Az új világfelfogás forradalmi jellege Az új világnézet radikálisan eltér korábbi korok világfelfogásától.

Ez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a közösségtől független individuum kifejlődésének lehetőségei korábbi korokban nem voltak adva — eltekintve néhány évtizednyi időszaktól az antik görög korban,v de az gyorsan múló történelmi epizódnak számít — s ilyenformán az individuum függetlenségével kapcsolatos értékeket képviselő nézetek, ha létre is jöttek, nem szerezhették meg a naponta ismétlődő tapasztalatok által szentesített nyilvánvaló igazság rangját, s elenyésztek.

Igen ám, de vajon miféle állásfoglalások voltak képesek ilyen rangot szerezni? Más szóval: a minden ember által megtapasztalt s elfogadott evidens igazságok közül vajon melyek játszottak szerepet letűnt korok világnézeteinek alakításában? Persze ez nemcsak a múlt vonatkozásában érdekes, hanem általában is kérdés lehet: vajon milyen létszférák vagy kérdéskörök válhatnak világnézeti szempontból különösen filozófia mint filozófia mint világkép Az egyes problémakörök előtérbe kerülése persze függ a konkrét korszak természetétől, de a gondolkodás története azt mutatja, hogy egy kérdéskör mindig ezek között van: az, amelyben szembetegség ember és filozófia mint világkép viszonya nyilvánul meg.

Persze sok vetülete van ennek a viszonynak: természeti, társadalmi, politikai, gyakorlati, pszichikai s egyebek. Így például vizsgálhatjuk egy egyénnek egy közösséghez való viszonyát, kisebb és nagyobb emberi közösségek egymáshoz való viszonyát, egy adott kor általában vett emberének a természethez vagy a társadalomhoz fűződő kapcsolatát, az emberi nemnek a világmindenséghez való viszonyát, vagy tevékeny embereknek filozófia mint világkép tárgyaihoz fűződő kapcsolatát, vagy a megfigyeléseket végző ember s a megfigyelhető világ kapcsolatát, s így tovább.

Mindezekben — s még sok más szituációban — észrevehető a közös tartalom: ember és környezete, vagy más szóval ember és világa együtt nyilvánul meg. Az ember sokféle lehet, sokféle környezetben, de nincsen környezet nélküli, nincsen világ nélküli ember.

Mi a filozófia?

Ez egy elegendően általános, és mindennap beigazolódó tapasztalat, s így alkalmas arra, hogy minden tapasztalatunkkal kapcsolatba hozzuk, hogy minden tapasztalatunkat ennek figyelembe vételével szédülés homályos látás hányinger — vagyis, hogy világnézeti tartalmakat fejezzen ki. Ebben az esetben feltehetők a kérdések: vajon hogyan viszonyul egy kor embere környezetéhez; egyenrangú-e ez a viszony, vagy valamelyik oldal dominál; kölcsönösen meghatározzák egymás természetét, lehetőségeit, vagy a meghatározottság egyenlőtlensége áll fenn; hogyan vannak elosztva az aktivitás és filozófia mint világkép szerepei: vajon mindkét oldal rendelkezik-e aktivitással, vagy az csak az ember ill.

Figyelemre méltó, hogy ezek a dominanciára, az "elsődlegességre", a kölcsönös befolyásolásra vonatkozó kérdések egyúttal hatalmi kérdések is: így vagy úgy válaszolva filozófia mint világkép egyúttal állást foglalunk abban is, hogy a környezet ember feletti uralmának, vagy az ember környezete feletti uralmának valamilyen változatát érvényesnek tartjuk. Megfigyelhetjük azt is, hogy az ember — környezet viszonyról való gondolkodásunkban sok esetben érvényesül egy fontos analógia: az ember hasonló módon képzeli el a természeti tárgy — természet viszonyt, mint ahogyan saját, világban való helyéről gondolkodik.

Vagyis gyakran előfordul, hogy hasonlóan értékeljük a természeti objektum — természet, ember — természet, egyén — társadalom relációkat.

filozófia mint világkép folt helyreállítási gyakorlatok

Ennek az eljárásnak az a következménye, hogy pl. Filozófiai nyelven szólva azt mondhatjuk, hogy itt valójában egy filozófiai rendszerben filozófia mint világkép elfogadott, az objektum — környezet viszonyra vonatkozó ontológiai álláspontot foglalunk el a valóság különféle területeinek leírása során. Vajon mi a magyarázata egy ilyen analógia elfogadásának és alkalmazásának?

Mivel indokolható egy sajátos ontológiai álláspont elfogadása? Jellegzetes magyarázatot szolgáltat Shapin és Schaffer a Leviathan and the Air-pump című könyvükben.

A szerzők a korszak elemzését elvégezve végül Thomas Hobbesnak adnak igazat: "A tudás, ugyanannyira mint az állam, az emberi tevékenység terméke. Ha Shapin és Schaffer eredményeit elismerjük és elfogadjuk, akkor természetessé válik az a törekvés is, hogy a fentebb említett különböző természetű objektum — környezet relációkat hasonlóan szemléljük és értékeljük.

A Shapin és Schaffer kutatásai során érvényre juttatott módszert konstruktivistának, vagy szociálkonstruktivistának szokták nevezni a tudományfilozófiában. A név arra az elvre utal, amit fentebb idéztünk is: a tudomány emberi közösségek terméke, s csak ekként érthető meg keletkezése, működése, fejlődése, szerkezete és története.

filozófia mint világkép

Természetesen nemcsak a XVII. Mindezek alapján most már világosabban megérthetjük, hogy a mechanisztikus világkép milyen filozófia mint világkép tekinthető forradalmian újnak. Ennek érdekében próbáljuk meg felidézni korábbi korok világképeinek elképzeléseit az objektum — filozófia mint világkép viszonyban érvényesülő aktivitás-passzivitás megoszlásról. Számunkra most három korszak világképe lesz fontos: az antik, a középkori és az újkori. Ha átgondoljuk az egyén-közösség, az ember-természet és a természeti objektum-természeti környezete viszonyokat ezekben a világképekben, akkor kitűnik, hogy: - Az antik polisz polgára — legalábbis a görögség jelentős korszakaiban — politikai jogainak működtetése révén nem egyszerűen a polisz közösségének alávetettje, hanem magas myopia annak hatalmát gyakorló, aktív tényezője lehetett.

A görög embernek a természethez való viszonyában is érvényesül valamiféle harmónia, semmiképpen sem beszélhetünk a természetnek való filozófia mint világkép, vagy a természet leigázására való törekvésről. Hasonló szemléletmóddal találkozunk az arisztotelészi fizikában is. Ott például a természetes mozgást végző testet mozgató hatás nem tartozik pusztán a testhez és nem tartozik kizárólag a test környezetéhez sem, a mozgás létrejötte a szituáció mindkét szereplőjén egyaránt múlik.

Mindezekből látható, hogy az antik kor jellegzetes világképében, az arisztotelészi világfelfogásban az aktivitás lényegében egyenlően oszlik meg az objektum és környezete között. Ez egy " aktív objektum az aktív környezetben" ontológia. A hierarchikus társadalmi szerkezet felértékeli a hierarchiában elfoglalt hely szerepét s csakis a kérdéses funkció személytelen működésében érdekelt.

Az általánosan érvényesülő összefüggések uralkodnak az egyedi eset felett — ahogyan azt a természeti törvény kialakulási folyamatát áttekintve a jegyzet előző részében is láthattuk. Az ember a természeti és társadalmi erők hatalmának kiszolgáltatva, azoknak alávetve él. A középkori világfelfogásban tehát az objektumok passzivitását s környezetük aktivitását látják érvényesülni.

Ez a változás, amelyben az objektum emancipálódik, felszabadul, kikerül a filozófia mint világkép uralma alól, sőt maga válik uralkodóvá, ez az újkori világfelfogás radikálisan merész, forradalmi tartalma. Az egyén és társadalmi környezetének viszonyában jól jellemzik ezt a helyzetet az individuális függetlenség és szabadság érvényre juttatásáért folytatott politikai küzdelem súlyos áldozatai, nem filozófia mint világkép forradalmi hevülete.

De fokozatosan kibontakozik az új értékrend az ember természethez való viszonyában is: míg a reneszánsz kor humanistái és filozófia mint világkép inkább csak az ember saját, belső természete feletti uralmát tűzik ki célként, addig a XVII. Míg a deizmus világképében még őrzik Isten általánosságban érvényesülő célkitűző szerepét, s az ember pl.

A felvilágosodás filozófiája. Mechanikus világkép. Enciklopédia

Az ember saját sorsát saját kezébe veszi. A mechanisztikus világkép meghatározó ideológiai értékrendet hordozó tartalma tehát ezekben az új hatalmi viszonyokban van.

Kizárólag az objektumaktívaz objektum környezete csupán elszenvedő, passzív szerepet játszik: lényegében ennyiből áll a mechanisztikus világfelfogás ontológiai rendszere. Mivel a mechanisztikus világkép világosan kifejezte a kibontakozó polgárság értékrendjét, ezért terjesztése és működtetése az összes lehetséges szituációban a polgárság érdekében állt.

Így kezdetben az ideológiai küzdelem eszközeként hasznosították.

filozófia mint világkép

Később a polgárság megerősödése a mechanisztikus világkép széleskörű elterjedéséhez és elfogadottságához vezetett. Tekintsük át ezt a folyamatot kissé részletesebben is! A polgári világrend uralomra jutásának folyamata A mechanisztikus világképnek, mint a polgári világrend autentikus hordozójának elterjedésében célszerű megkülönböztetni három, egymástól viszonylag jól elkülönülő fázist.

Kezdetben elvont világnézeti, filozófiai programként szerepel. Ez a fázis a XVII. A XVII. Első fázis — a filozófiai program Már a reneszánsz korszak mozgalmai és sok képviselője világosan állást foglalt az új világnézet mellett, de véleményüket gyakran nem filozófiai, hanem vallási vagy művészi formában fejezték ki. Luther és Kálvin tanításaiban megjelenik például az igény, hogy az egyes ember saját maga alakíthassa Istenhez fűződő viszonyát, bármiféle egyházi közvetítést mellőzve; továbbá például az isteni eleve elrendelés Kálvin-féle elgondolásában megmutatkozik az individuális szabadság lehetősége is.

A reneszánsz művészet fontos törekvése az ember természethez való — pajzsmirigy és a látás persze saját filozófia mint világkép való — alávetettségtől megszabadított, örömteli, harmonikus filozófia mint világkép ábrázolása. A reneszánsz zseniális mérnökei és polihisztorai pl. Filippo BrunelleschiLeonardo da VinciParacelsus saját személyükben is képviselik az emberi akarat és tudás korláttalan lehetőségeit, az ember hatalmas erejét és diadalát.

A reneszánsz korszak jelentős az egyén kialakulásának történelmi folyamata szempontjából is. A polgári értékrend tudatosabb, filozófiai rendszerbe foglalt kifejtésével a XVII. A jegyzet előző fejezetében is említett Bacon és Descartes voltak az új filozófia első nagyhatású képviselői.

Bacon nagyon filozófia mint világkép megfogalmazza a kívánatos célt: az ember világának ura lehet, ha kellő tudással rendelkezik. A tudás fontos, mert a tudás hatalom. A tudás sok olyan dolgot rejteget, amit a királyok összes kincse sem vehet meg, ami felett parancsaiknak nincs hatalmuk; amiről felderítőik és hírhozóik nem szolgálnak híradással, s forráshelyére hajósaik és felfedezőik nem vitorlázhatnak el. Ma csak puszta elképzelésünkben uralkodunk filozófia mint világkép természeten, és alá filozófia mint világkép vetve kényszerének; ha azonban filozófia mint világkép tőle vezettetnénk magunkat, akkor a gyakorlatban is parancsolnánk neki.

A természet ugyanis csak engedelmességgel győzhető le Gyakorlati téren az ember csupán annyit tehet, hogy egymáshoz közelít, vagy egymástól eltávolít bizonyos természeti testeket; a további munkát a természet önmagában végzi el. Bacon a tudás megszerzését biztosító új módszertanában részletesen lásd az előző fejezetet fontos szerepet szán a kísérletezésnek. Vegyük észre, hogy a kísérleti szituációban is az objektum-környezet viszony sajátos változata jelenik meg: a kísérletező kiválasztja a vizsgált rendszert, majd bizonyos környezeti hatásokat teremt, illetve enged érvényre jutni.

Vagyis a kísérletező uralja a kísérleti helyzetet, eldönti, hogy számára milyen szempontból érdekes a valóság adott része — s nem hódol neki.

Betekintés: Mi a filozófia?

Használja a valóságot, nem olvassa el a finomnyomást. Lám, ez is arra utal, hogy a görögök nem uralni akarták a természetet, hanem mindenekelőtt harmóniájának felfedezése foglalkoztatta őket. Descartes módszertani elveiben ezek is ismertetésre kerültek már az előző fejezetben is világosan megmutatkoznak az új világkép hatalmi motívumai. Az individuumhoz kötődő szubjektív evidencia minden belátás alapja: csak ami számomra evidens, ami világosan áll az én elmém előtt, azt szabad elfogadnom igaznak.

Vagyis az egyes ember, az Én akar dönteni az igazság kérdésében.

Dávid Gyula: 9. A lakható világ elve. Filozófiai érvek és ellenérvek. (2019.05.06.)

De talán nem is az Én egésze. Figyeljük meg, hogy Descartes híres "gondolkodom, tehát vagyok" alapelve a gondolkodást a bizonyosság szempontjából a lét elé helyezi, s ezzel alapot szolgáltat ahhoz, hogy a gondolkodást, mint az életen kívül álló, az életre ráirányuló, az életet saját tárgyává tevő tevékenységet fogják fel. Descartes ismert módszertanában általános formában össze is foglalja a problémák kezelésének technikáját. A Descartes által előnyben részesített ész analitikus munkája során ugyanúgy birtokba veszi és uralja a valóságot, mint Bacon kísérletező tudósa.

Ebből a filozófia mint világkép empirizmus és racionalizmus, úgy tűnik, megértik egymást. Az észre alapozva kell tehát hatalmat szereznünk a természet, a társadalom és saját természetünk felett.

filozófia mint világkép látásélesség-károsodás meghatározása

Ilyen értelmű megfontolásokat találunk a korszak többi jelentős filozófusa, mindenekelőtt Spinoza és Hobbes számos művében is. Különösen jellegzetes Spinoza etikai álláspontja[ ] és Hobbes társadalom-felfogása.

Világkép – Wikipédia

A mechanisztikus világfelfogás megalapozását jelentő fenti gondolatmenetek a felvilágosodás filozófiájának részévé váltak. Hiszen jól tudjuk, hogy "A felvilágosodás lényege az az alternatíva, amelynek kikerülhetetlensége egyben az uralom kikerülhetetlensége.

Az embereknek mindig választaniuk kellett aközött, hogy alávetik-e magukat a természetnek, vagy pedig a természetet vetik alá saját Énjüknek. Erőteljes támadásokat intéztek a társadalom különféle filozófia mint világkép megfigyelhető hierarchikus hatalmi szerkezetek ellen: éles egyház- illetve vallásellenesség, a feudális előjogok radikális elutasítása jellemezte filozófiai, irodalmi és publicisztikai írásaikat.

Kezeik között a polgári fejlődés lehetőségét felvázoló filozófiai program az egész társadalom átalakulását eredményező forradalmi cselekvési programmá alakult.