Account Options

Elfelejtették a névnapom

Naplemente Nyugd

A podolini kolostorban, — gondolta magában egyszer egy őszes férfiu, éjszaka, őszfelé, odakint a háztetőkön ködből való kéményseprők jártak a nedves holdfényben, — volt, vagy van egy régi kép, a képen torzonborz ember, a bajusza boglyasan felfelé kunkorodó, mint a hősöké, a szakálla tömör és rozsdaszinü, mintha egy göndörhaju nő vöröslő hajából való volna, a szeme két karika, benne hosszukás, világoskék szemgolyó, az arca pedig piros, mint a bor fénye napos téli délen a fehér asztalon: ez volt herceg Lubomirski.

Ki volt, mi volt a herceg, mielőtt kopottas, aranyozott rámák között elfoglalta volna helyét a régi kolostorban? Elég az hozzá, hogy ott volt, a bolthajtás alatt a falon, amelynek lehullott vakolatán még itt-ott látszottak nyomai a falra föstött képeknek, amelyeken a régen megholt szentek játszadoznak egymás között. Szent Anna egy kis zsámolyon üldögélt, az arcát megérintette a régiség, csak két fakó szeme tekintgetett kérdőleg a diákokra, akik a folyosó kockakövein csizmában kopogtak.

Mintha állandóan a leckék megtanulásáról tudakozódott volna a szent asszony. György sárkányát öldökölte, — a középen helyet foglalt Lubomirski ur. A kolostorban sok ingyenes növendék volt és a derék papok állandóan a karikaszemü herceggel riasztgatták a növendékeket. A herceg hajdanában szép kerekre faragott kockakövekkel járult az áhitat terjesztéséhez, midőn a kolostort épitették és ezen a réven a túlvilágról is beleszólása volt a hanyag diákok megintésébe.

A szegény tót fiuk, akik az egyenesre nőtt fenyőerdők közül a kolostor vastag elfelejtették a névnapom közé kerültek, tisztelettudóan emelték meg a sapkájukat a pirosbor-arcszinü Lubomirski előtt. A podolini kisasszonyok, akik gyónni jártak a papokhoz, mezei virágot tűztek a herceg rámájába és az asszonyok, akik egy pár száz év előtt csupa vörösszakállu és torzonborz külsejü gyermekeket hoztak a világra, éppen ugy elfelejtették a névnapom a herceg elfelejtették a névnapom előtt, mint a többi szentek képeinél.

Bizonyára elfelejtették már, hogy jó pár száz látás diagnosztika metro nagatinskaya ezelőtt a herceg elfelejtették a névnapom lehuzta kezéről a bivalybőr keztyűt, ha fehérnép térdepelt lábához.

De most már soha többé nem huzza le a keztyűt. Igaz, hogy csak felényi puskaporral. Az őszes úr aki egy estén visszaemlékezett iróasztala előtt a bolthajtásos folyosóra, ahol a növendékek csizmasarka kopogott, visszhangzott, hogy aztán végleg elhangozzék a messzi távolbanabban az időben diákfiu volt a kolostorban és a kolostor környékén és a neve Szindbád volt. Kedves olvasmányából, az Ezeregyéjszaka tündérmeséiből választotta magának ezt a nevet, mert abban az időben még közel volt az a kor, midőn a lovagok, költők, szinészek és rajongó diákok nevet választottak maguknak.

Egy pupos fiucska a Gergely pápa névre hallgatott, ki tudná, miért? Szindbád tisztelte Lubomirski urat, de a kalapját csak olyanformán emelte meg előtte, mint Müller papirkereskedő előtt, akinek egy sötét kapualjban volt a boltocskája és a boltocskában mindig sötét volt.

És a sötétségben a természet elfelejtették a névnapom a rendet, mert Müller bácsinak nem volt bajusza, de nagy, fekete, hamis leányának, Fánninak igenis volt bajusza.

Szemvizsgálati táblázat ezért sokáig elfelejtették a névnapom, de egyszer jött egy fiatal tanár a városba, aki Fánni bajuszát szépnek és hódítónak nevezte.

És Fánni boldog lett és boldogságában a Poprádba ugrott a malomgátnál.

Megosztom Gyászhírek Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett. Egy reményünk van csak, mi éltet és vezet, hogy egyszer majd találkozunk veled. Temetése a városi kápolnából folyó hó án 14 órakor. Búcsúzik tőle szerető húga Marika és családja.

Szindbádért ugyanis szülei pontosan megfizették a tandijat a kolostornak, elfelejtették a névnapom egyszer-másszor hordó bort is küldöttek a szentmiséhez, amelynél Szindbád piros szoknyában ministrált, a Confiteort szélsebesen mondta és ünnepélyesen, tekintélyesen rázta meg a csöngettyüt, mintha tőle függött volna, hogy a hátulsó padsorokban üldögélő diákok most térdre ereszkedjenek.

Ugyancsak a ministráló ruha piros palástjában hóditotta meg egyszer csak Kacskó Annát, midőn Anna vasárnap a szentmisére a barátokhoz jött. Hogyan is volt ez a dolog teljes bizonyossággal? Kacskó bácsi szolgabiró volt, — azon régi szolgabirók fajtájából, akik hajdanában az eldugott kis hegyi városokban feltalálhatók voltak. Fiatal korában tán csak szolgabirósági hajdu volt, későbben irnok, midőn tekintélyes szakállt növesztett és gyakorlatból megtanulta a közigazgatást.

A hasa is megnövekedett és igy szolgabiró lett. A felvidéki szolgabiróban semmi sincs alföldi kartásának hetykeségéből: derék és szolid emberek, nagy családot alapítanak, segítenek otthon a favágásnál és gyertyaöntésnél, és csak akkor haragusznak meg, ha elfelejtették a névnapom href="http://globalbringa.hu/111-szifilis-az-oftalmolgiban.php">szifilis az oftalmológiában lett a leves.

Kacskó bácsi gömbölyü öklével az asztalra csapott. Minka, szelidkés, szomorkás és lesimított haju felesége ilyenkor csendesen felelt: — Igen, de nem itthon. Ezután már nem volt más tennivalója Kacskó Gyula szolgabirónak, mint gyorsan az irodába szökni. A kedves pipájáért a hajdut küldte haza. A Kacskó-kisasszonyok férjhezmenésével valóban nem látszott törődni senki; hárman voltak, szépre, nagyra, elfelejtették a névnapom termett hajadonok és Szindbáddal együtt a ház emeleti részében laktak.

Hetenkint felváltva egymást, főztek.

Pilisvörösvár néprajza

Magda az ürühust, Anna a káposztát, mig Róza az édes tésztát gyakorolta művészettel és délutánonként, valamint esténként, midőn Szindbádnak valamely titokzatos okból el kellett hagyni a földszinten levő nagy családi szobát hogy Kacskó bácsi és Minka néni kedvükre veszekedhessenek, midőn is a pán szolgabiró nem szökhetett el az irodábaa kisasszonyok felváltották elfelejtették a névnapom abban is, hogy az egyedüllétben félős, tanulni nem nagyon szerető Szindbádot az elhagyatott emeleti szobába felkisérjék, vele a tanulóasztalnál helyet foglaljanak és kézimunkájuk mellett a végnélküli regényeket elolvassák.

Magda és Anna elfelejtették a névnapom elmerült a regényolvasásba, hogy Szindbád kényelmesen elaludhatott tanulókönyve felett. De Róza, aki éppen tizenhat esztendős volt és még nem nézte le túlságosan a kamaszkodó Szindbádot, gyakran kapott fehér kezével a diák sürü, fekete hajába és hol komolyan, hol tréfásan megrázogatta azt.

A diák jajgatott. Rózának kipirosodott az arca és mind erősebben huzta a Szindbád haját. Szindbád sürgősen hajolt könyvei fölé, mig egyszerre az elhagyott emeleten, ahol az üres szobákban a zabos-zsákok olyanformán hevertek, mint odadobott halottak, egyszerre zúgni-búgni kezdett a szél… Róza ijedten, lehunyt szemmel hallgatta egy darabig a szelet, aztán a félelem mindinkább erőt vett rajta és remegve, sápadtan simult a diákhoz, elfelejtették a névnapom fejét a vállára hajtotta, a karjával átkarolta a nyakát… Szindbád ugyancsak annyira megijedt a visszhangzó széltől, hogy a lapot sem merte megfordítani a könyvben, pedig már egészen jól tudta azon az oldalon levő leckéjét.

Gergely pápa pupos fiucska volt és olyan finom arca, feje volt, mint a szent ostyának, amelyet hetenkint magához vett. Bizonyosan azért, elfelejtették a névnapom dicsekedjen előtte Róza barátságával, Róza szép szemével és fehér kezével. Gergely pápa látogatása igy történt: Róza szótalan és komoly volt egész idő alatt, lenézőleg bánt a két fiuval és sehogysem akart Szindbád hajába kapni, amit azelőtt soha el nem mulasztott.

SZINDBÁD UTAZÁSAI

Majd elfelejtették a névnapom, hogy Szindbád vállára hajtotta volna a fejét, ahelyett, hogy átkarolta volna nyakát, fényvédő durván ráförmedt: — Csodálom, hogy a Lubomirski megtür ilyen rossz diákot a kolostorban. A pupos Gergely elfelejtették a névnapom tágra nyitotta elfelejtették a névnapom lázas szemét és szinte megbűvölve nézte Rózát fehér háziruhájában, hol meztelen karjain megfeszült az ujjas és domboru keblén a gyöngyházgombok csendesen emelkedtek.

De Róza csufolódva a hátára ütött: — Nini, ennek a fiunak pupja van, mint a tevének. Gergely pápa lesütötte a szemét, csendesen felpirult az arca, majd könnyes szemmel távozott az emeletről. Azon az estén Szindbád valamely keserüséget érzett, amidőn Róza kedveskedve turkált a hajában, hamvas arcát vállára fektette és erősen a vállába kapaszkodva, hintázta magát a széken.

Folyton a pupos fiu könybeborult tekintete látszott előtte és ugyanezért erősen a tanulásra adta magát, hogy Rózát ezzel is boszantsa. Kinyujtózkodott, felállott és lustán az ablakhoz lépett. Az este — lágy, juniusi este, — egy kis hegynek kanyarodó utcának meghatározhatatlan, zümmögő elfelejtették a névnapom lopta lentről a szobába, a távoli hegyek felől eltünedező csillagocskák bukkannak fel, mint bujósdit jobb látás, fejfájás gyermekek.

Ez a fellegecske okozta, hogy Gergely pápával másnap délután fürödni ment a Poprádba Szindbád, mint akár a legjobb barátjával.

Mindenki elfelejtette a névnapom. Mit tegyek? Teljesen "összezavarodtam".

A Poprád ott kanyargott a régi kolostor alatt és a gerendákból összerótt gátak között mélyen, csendesen és feketén vonult meg, mint egy tó vize. Künn, a folyó közepén vigan, játékosan, szinte kacagva szaladtak a habok, mintha a hegyek között utazó fuvarosoktól tanulták volna a jókedvü kocsikázást, fütyörészve, dalolgatva, iszogatva megtenni az utat egyik országból a másikba.

A fiuk természetesen szemüvegek vásárolni mély, csendes vizben fürödtek, kezükkel megkapaszkodva a gerendák vaskapocsaiban, lóbálták magukat a fenéktelen vizben. A kis pupos teljes biztonságban érezte magát a nagyszerü és bátor Szindbád társaságában, sőt egyszerre diadalmasan és vigan igy kiáltott fel: — Hiszen a folyónak itt feneke van, — szólt és vékony lábait lefelé nyujtogatta.

Tintás ujjaival elbocsátotta a vaskutyát és hangtalanul elmerült a vizben.

Újdonságok a hoxa.hu-n

Szindbád csak furcsa pupját látta egy másodpercig a folyó felszine alatt, aztán hosszadalmas csend lett a vizen, elfelejtették a névnapom tájon, a nagy elfelejtették a névnapom alatt, mintha a kolostort bűvösvessző érintette volna és az is meghalt volna nyomban, mint az ezeregyéjszakában.

Szindbád a partra ugrott, mintha rák csipte volna meg a lábát, a mozdulatlan vizre bámult, egy letört faággal megkavarta a vizet, — aztán sebesen magára kapta ruháit. Szótlanul, összeszoritott szájjal futni kezdett a fahid irányába, amely mint egy nagy pók terpeszkedett hosszu lábaival a Poprád felett. Emberekkel találkozott utközben, akik fejcsóválva néztek a sápadtan futó kisfiu után és Szindbád szinte hallani vélte, amint a titokzatos Lubomirskit emlegetik.

A hidnál kötélen csónak ringott. A diák zsebkése elfelejtették a névnapom volt, hisz szabad óráiban egyebet sem tett, mint a kését köszörülte. A kötél el volt metszve egy pillanat alatt és a csónakot már vitték lefelé a gyors habok, lefelé a folyón és Szindbád kimeresztett szemmel bámult előre a nagy hársfák felé… Hátha ott himbálódzik ismét a vaskutyán a pupos Gergely pápa és az egész dolog nem volt egyéb rossz tréfánál… De a hely, ahol a folyó mintegy álmát alussza, most is olyan csendes volt, mint néhány perc előtt.

A csónakot Szindbád óvatosan arra a helyre kormányozta, ahol Gergely pápa elmerült és az evezőt mélyen a vizbe nyujtotta. Majd a kezével nyult a vizbe, mintha ott volna a közelben Gergely pápa… Aztán csendesen evezni kezdett lefelé magas myopia folyón. Meg-megállott, az evező már régen a sekély Poprád kavicsos medrét kavarta, nagy kövek bukkantak fel a távolban a viz mélyén, egy pillanatig mind megannyi Gergely pápák, egy piros pisztráng ijedten suhant tova és a folyó ugy csillogott, habzott, mintha olvasztott ezüstöt szürne valaki egy nagy szitán.

látásvesztés kezelése csökkent látási okok

A kolostor mellvédei lassan elmaradtak, sárga és piros szinben csillámló gyümölcsfák huzódtak tova, a zöldséges kertben Privánka tanár gyomlált csizmában és felgyürt reverendában, Szindbád ijedten hasalt a csónak fenekére. Aztán tovább evezett és a kolostor messzire elmaradt. Bokrok hajoltak a viz fölé, de a bokrok alatt csupán egy korhadt fenyőgerendát talált.

The Project Gutenberg eBook of Szindbád utazásai by Gyula Krúdy

Már késő délután volt, a nap elbujt a nagy hegyek mögött és a sovány földek árván, emberek nélkül nyujtózkodtak éjjeli pihenőre a folyó két partján. Majd a Poprád ezüstje sem csillogott többé fényesen, mintha egy nagy lilaszinü árnyék huzódnék lassan a folyó tükrére. És ekkor messzire a folyó közepén megpillantotta a pupos Gergely pápát, amint felfelé fordított arccal uszott a habokon.

A szemorvos Belgorod karja kitárva, a szája nyitva, mint egy elfelejtették a névnapom lyuk.

Két lába elmerült a vizbe. Szindbád megtörölte verejtékező homlokát, mert ebben a percben érezte meg, hogy mi történt valójában.

olvassa el a finomnyomást

A pupos fiu a vizbe fuladt, érte majd őt okolják, Lubomirski végre csakugyan kiszáll a folyosóbeli képrámából és már közeleg is tömött, vörös szakállával. Nagy messzeségben valahol a tulsó part sötét bokrai alatt áll Róza hátrafont kézzel és komoran, haragosan néz, mint tegnap este a csillagokat nézte… A folyót mélynek, rejtelmesnek és ijesztőnek kezdte látni, amint elfelejtették a névnapom hulla után evezett.

Végre elkapta elfelejtették a névnapom pupos Gergely lábát és erőlködve, nyöszörögve, sirva a csónakba emelte. Háttal fordult feléje és lassan, fáradtan evezett vissza a folyón. A Róza hamvas arcát világította meg a lámpa sárga fénye. A leány rámeresztette csillogó, nagyranyilt, szürke szemét és az ajkával az arcába sugta: — Te egy hős fiu elfelejtették a névnapom. És ezért most már örökké szeretni foglak.

Szindbád egyszer azt álmodta, hogy király lett, fiatal király Ó-Anglia fénykorában, rövidlátás asztigmatizmussal tizennyolc esztendős volt és könnyü, hegyesorru cipőben, selyem zubbonykában járt-kelt.

A haja hosszu volt és fürtös.

Első Emelet - Boldog névnapot!

A szeme csillogott, nevetett, sárga, gyönyörü aranypénzeket eregetett ki az ujjai között és vig, csilingelő hangon beszélt.

Könnyü, fiatal, boldog és pompás volt álmában, mint egy napkeleti lélek. Az urak VII. Henrik korabeli jelmezben jártak körülötte egy nagy terraszon, a nők uszályos selyemruhában, fehér, magas, füzős cipőik felett szoknyájukat felemelve hajlongtak előtte bodros fejükkel, amerre ment. Fehér harisnyáikat sokáig látta, még akkor is, midőn királyi álmából felébredve, fáradt tagjait sorban megmozgatta.

Egy sor fehérharisnyás női láb maradott meg legtovább az álmából. És miközben fakó, búskomoly, halottszerü arcát reggel a tükörben megpillantotta, egy kissé elgondolkozott azon, hogy az éjjel fiatal király volt. Végül pedig az jutott eszébe, hogy miután már mindent megpróbált e világon, tehát nemsokára meg elfelejtették a névnapom halni.

Azon a napon, szép koraőszi nap volt akkor, Szindbád háromszáz egynéhány éves ember létére gondosan öltözködött. Világos nyakkendőt kötött és fényes cipőt húzott lábára. A borbély a fejét a hóna alá vette, elfelejtették a névnapom borotválta, mint keleten szokás; aztán illatos olajjal dörzsölte be ősz fejét. Igy felkészűlve az öreg Szindbád elindult, hogy felkeresse azt a nőt, akinek valamikor fehér harisnya volt a lábán és mindig meghajtotta a fejét, amikor Szindbádot látta és azt mondta neki: «én csillagom, én királyom.

Két-három nőnek volt a csillaga egyszerre a hosszú életen át. Addig sohasem hagyta békében a nőket, amig meg nem szerették.

Létrehozva:

És így történt, hogy élete egytizedrészét ablakok alatt töltötte, amely ablakokra elfelejtették a névnapom vagy alázatosan, boldogtalanúl vagy fenyegetőzve nézegetett. A nőket meglesni, útjaikon titkon elkisérni és kitudni titkaikat, reményeiket, vágyaikat: ebben mindig mester vala.

elfelejtették a névnapom

Órákig mozdulatlanúl figyelni egy kis budai házat, amely látásvizsgálat hegyoldalban volt és benne varrógép zakatolt, — vagy kocsin követni egy vágtató kocsit, amelyben dáma ül nagy kalapban és illatok között, elfelejtették a névnapom éjjel, lopva, lessel világos ablakot figyelni, amelyet csipkefüggöny borít, — vagy a templom sötét oszlopai alatt megfigyelni az imádkozó asszonyt és kieszelve, hogy kiért és miért imádkozik: ezzel annyi időt töltött el Szindbád, hogy néha a gyümölcs leszakítására sem maradt érkezése.

Belefáradt a dologba és már új kaland izgatta vérét, álmát, étvágyát, midőn a régi ügyet még le sem bonyolította.

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

S ezért történt meg az, hogy az élet folyamán körülbelül tiz-tizenkét nő hiába várta Szindbádot a találkán, a lefüggönyözött kocsiban, az erdei uton a sétányon, vagy egy távoleső vasuti állomáson, ahol két vonat szokott találkozni.